POLITIKA 2006.

Ami azt illeti maga a cím nem teljesen fejezi ki a valóságot, hiszen amiről mint jelenségről kívánok írásban gondolkodni, az nem ennek az évnek a bűne. Egy folyamat kiemelt része, mely a választások miatt erőteljesebb kontúrokat fest a mai magyar közélet s közhangulat amúgy is mocskos egére.

Mielőtt bárkiben felmerül az őrült gondolat, miszerint én bármelyik politikai irányzattal szimpatizálok, esetleg suttyomban tolom a szekerét, azt ki kell józanítanom. Személyesen undorodom mindegyiktől. Pontosan ennek az undornak, kiváltó s megalapozott okairól szeretnék vélelmezni.

A rendszerváltozás pillanatában lehetett tudni, ez nem az lesz, aminek az a drága jó nép megálmodta a zsarnokság idején. De azért voltak még halvány remények. Nem sokáig!

Amikor az új kormány belügyminisztere totál részegen szédelgett a parlament erkélyén, taxis sztrájk idején, halmazatilag azon elmélkedve, lövessen e vagy ne, akkor már biztos voltam a dolgomban. Csak a névtábla változott a tulaj nem.

Amikor soha nem látott iramban kotyavetyélték el az állami vagyont, legális állami felügyelet mellett, volt elvtársak mély zsebeibe csúsztatva, már végképp tudtam.

Az anyag nem vész el csak átalakul.

Így sorolhatnám kormányról kormányra, hatalomról hatalomra mindazon visszaéléseket, csalásokat, lopásokat, sikkasztásokat, pénzmosásokat hogy az olaj bizniszről ne is beszéljek, de hiába való. Nincs arra terjedelem, nincs arra elég szókincs, ami ebben az országban megy, immár tizenhat éve politika címen.  Egy közép-amerikai banánköztársaságban nincs ilyen méretű panamázás, mint itt nálunk. Amikor Kövér úr lazán kötelet ajánlott az ország majd felének, csupán nézetkülönbözőség okán, és ezért senki nem rúgta fenékbe, vagy esetleg kérte volna meg diszkréten, hogy húzzon egy melegebb éghajlatra, és ha lehetséges ne politizáljon s kímélje meg az országot személyétől, akkor már teljesen biztosan tudtam. VÉGE!

Nincs több remény. Ezek befészkelték magukat és nincs, se isten se ember aki ki ebrudalhatná őket. Tudják miért?

Egyrészt, mert kilóra megvettek mindent s mindenkit, másrészt, mert ezek ellenére még most is sok ember szavaz rájuk abban a hitben, hátha most megváltoznak, hátha mégis…? Nem fognak. Beágyazódtak jó mélyen a közéleten kívül a gazdaságba, a közigazgatásba és szinte mindenhová, ami fontos, ami irányító jellegű.

A legújabb szösszenetek már teljes keresztmetszetet adnak, a modernkori politikai arisztokrácia viselt dolgairól, bevett gondolkodás módjáról, de leginkább arról, hogy magas ívben tojnak mindenre. Mindenen felülinek érzik magukat s az esetek többségében azok is!

Nézzük a legújabb meséket.

Valaki vagy valakik behatoltak az ellenfél szerverébe, és tízen egynéhány órán át letöltögettek ezt azt. A behatolásban érdekelt s illetékes párt illetékes nagyurai mosolyogva bagatellizálták az eseményt, annak ellenére hogy tagadhatatlan volt a behatolás az ő oldalukról s mindez a választási kampány kellős közepén történt. Sőt… az egyik illetékes főmufti még azt is elhintette kegyesen, ez nem ügy hiszen naponta történik hasonló! Az igaz, de ha a mindennapi életben elkapják a felelőst, mondhatni elkövetőt, azt megcsücsültetik hűvös helyeken, legalábbis fejlettebb demokráciákban. Meg aztán embert is ölnek nap mint nap, mégsem lehet eltekinteni felette, csak azért mert kriminalisztikailag gyakori az előfordulási aránya!

Az illetékes párt illetékes nemzetvezére ugyanakkor, még beszélni sem hajlandó a dologról, hiszen neki nem ez a dolga, mondja ő mosolyogva a TV-ben. Kérdem én halkan, akkor mi?

Ekkor az jutott az eszembe, hogy az általam nem igazán kedvelt USA-ban annak idején egy Watergate ügy kapcsán maga az elnöknek kellett leköszönnie, bizonyos Richard Nixon úrnak. Pedig nem ő osont be ama bizonyos székházba éjszaka, matatni az ellenzék papírjai között. De ott Amerikában legalább a látszatra is adnak néha. Nálunk ma már ez sem szükséges. Nálunk a politikai kultúra furcsa szabályokat és íratlan törvényeket alkotott önmagának. De folytassuk a szerver témát…

Az illetékes párt illetékes kampányfőnöke még az együtt működést is megtagadta a rendőrségtől, amivel nagyban akadályozza a nyomozást. Ezt egy átlag ember is megteheti, de nem büntetlenül, hetekig rohadhatna az előzetesben. Ő megteheti lazán, mert pártfunkci.

Aztán ez a lehallgatási ügy!

Az illetékes párt illetékes képviselő jelöltje, zsarol és fenyeget más jelöltet. Nem is ez a főcsapás. Sokkal inkább az, ahogy azt megtette, s amit mondott. Abban minden benne volt. Az elmúlt tizenhat év arroganciája s minden, ami undorítóvá teszi a politikát, valamint az abban szereplőket. Annyira gusztustalan volt, még idézni sincs kedvem belőle, mert kifordul tőle a gyomrom. Legyen elég annyi összefoglalónak a mondandójából, semmi sem számit csak a hatalom és a mutyi! Ki kinek a mije?!

És ezek képviselnek minket a világban, itthon s ezek képviselik az érdekeinket? Ezek? Kizárt.

Ezeknek csak egyvalami számít. A hatalom s mindaz, ami ezzel jár. Nem sorolom. Tavaly decemberben a TV2 aktív műsorában már megjósoltam melyik párt nyeri a választást. A beszariak kisípolták a nevet, de nekem nem kell titkolóznom. Az MSZP.

No nem azért mert ők olyan okosak és szépek. Sokkal inkább azért mert ők a kevésbé rossz választás. Ezt annak idején a mesterem úgy fogalmazta meg, ha már minden áron szarba kell tenyerelni, akkor inkább a kisebbikbe kell beletenyerelni. Ez van s lesz most is. A kisebbik szar a jobb megoldás. A másikról már nem akarnék többet szólni….

Zárógondolatként az jutott eszembe történelmi ismereteimből, hogy az egykori kiskirályok mint Borsa Kopasz vagy Csák Máté kispályások voltak ezekhez képest. Igaz, akkor azért jött egy anjou úr, bizonyos Károly Róbert és alaposan seggbe rúgta az említett urakat s még több társukat. Megszüntetve a kaotikus állapotokat s megerősítve a magyar királyságot.

Néha álmodok egy XXI. Századi Károly Róbertről…

Ideje lenne.