VITO P.M.D.
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-01-31
 
Naptár

NAPTÁR

 

Az év végén már-már szokás szerint mindkét nagy kereskedelmi TV adón szerepeltem. A TV2 tények műsorában az éves előrejelzések történtek meg, mint már három éve, míg az RTL klub „találkozások” műsorában ismételten sztároknak jósoltam. Ez utóbbi műsor szintén a harmadik évében van, hiszen eddig két alkalommal volt hasonló történés.

Maradjunk annyiban, hogy nem indult nagyon rosszul az évem….

 

2006. Január.

 

8-án a Szépművészeti múzeumban voltam családostul, Krisztivel a szüleivel és apámmal. A Két Monet képtől úgy kellett elrángatni, hiszen köztudottan megszállott rajongója vagyok az impresszionizmus nagy alakjának.

 

16-án újra neki ültem a százhuszadszor elkezdett és ugyan annyiszor abbahagyott könyvem írásának. Őszintén megvallva nem csordogál úgy ahogyan szeretném….

 

20-án az egyik haladó tanfolyamos csoportomnak volt egy elő vizsgája. Hát mit mondjak szörnyen tanulságosra sikeredett.

 

25-én sikerült betöltenem a 43-ik életévemet. Nem vagyok valami siheder korú…

 

29-én  múzeum látogatás volt a főprogram, édesapám és apósom-ék is velünk tartottak a Néprajzi múzeumba, mely igen messze van tőlünk. Úgy 50 méterre.

 

 

 

FEBRUÁR

 

4-én Krisztinának volt a szülinapja.

9-én egész nap festettem. Egy velencei álarcot zsibbasztottam a vászonra, de nem vagyok megelégedve a dologgal.

13-án Dia lányom szülinapja volt. Azért érdekes mert amikor született, péntek volt és 13-a! Gondolom, így már érthető?

16-án új tanítványok kezdték rögös útjukat, szám szerint hárman.

19-én központi születésnapi engedd el a hajamat parti volt. Az enyém, Krisztié Diáé valamint az apósomé, kiegészítve az anyósom névnapjával (Zsuzsanna)!

21-én az M1 felvételén tengődtem. A „nagy vita” című műsorba hívtak meg, akárcsak Kendrát és Joshi Bharatot. Téma a boszorkányság volt ám szokás szerint inkább a jósokról és a jóslásról esett szó.

25-én a szokásos póker parti zajlott. Egy új hölggyel gazdagítottam a társaságot.

 

Március.

4-én, ismét a múzeum látogatás volt porondon. A Szépművészetiben a spanyolokat néztük meg.

12-én a Hadtörténetiben voltunk Krisztivel és a szüleivel.

15-én reggel szokásomhoz híven kisétáltam a térre, és megnéztem a történelmi lovas századot. Imádom a huszárokat.

16-án eldöntöttem hogy felépítjük a szalonomat. Luxor néven, az Egyiptomi kultúrkör keretein belül.

29-én konkrétan elindult az érdemi munka, festés, parkettázás stb.

 

ÁPRILIS:

 

1-én a Természettudományi Múzeum játszott. Szintén négyen, Kriszti a szülei no meg én. A váci múmiákat vizslattuk, nem kis kíváncsisággal. Igen, mostanában sokat múzeumozok. Jó dolog.

8-án protokoll megnyitóval mutattam be a szalont.

Luxor ezoterikus centrum a neve…! A honlapjának címe a linkekben megtalálható, akit érdekel a dolog.

16-án a szokásos Állatkerti látogatást ejtettem meg. Sok újdonság nem volt.

21-én Bálint Antónia volt a szalon vendége, persze forgató stábbal egyetemben. Jósoltam neki, aztán a Györgyi nevű boszorkányom masszírozta meg a drágát.

24-én a „találkozások” sztár magazin műsorban, az RTL klub keretein belül lement a Toncsis anyag. Szerénység nélkül mondom, jól sikerült. Minden szempontból. Csak halkan jegyzem meg, a tegnapi második fordulós választás is engem igazolt.

Aki emlékszik még rá, a TV2 január 1-én leadott, tények műsorában megjósoltam az MSZP választási sikerét. Igaz akkor még kisípolták…! Gondolom ennél jobb ajánlólevélre nincs szükségem…

 

 

 

 

 

 
:..:
 
..:..
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Linkek
 
Elérhetőség

E-Mail: vitopmd@freestart.hu

Telefon: 06-20-324-7117

               061-311-35-94

 

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!